Végy két nagyjából azonos felkészültségű embert. Add nekik ugyanazt a feladatot. Előfordulhat, hogy egyéni tapasztalatuk, habitusuk stb. alapján ketten kétféleképpen fognak teljesíteni.
Próbáld meg megmagyarázni az Egyiknek, hogy a Másik nem azért jobb, mert szándékosan az Egyikkel akar kibaltázni, magát az Egyik elé helyezni, mert gonosz. Hanem azért , mert bizonyos dolgokban jobb.
Lehetetlen:-(((
... közben Neked meg szükséged van mind a kettőre...
Barátnőm mondta némi hallgatást követő magyarázkódásom után:
"Ha nincs most időd a barátaidra, amikor időd lesz, nem lesznek barátaid"
Időnként eszembe jut ez a beszélgetésünk, mert újabban semmire nincs időm. Se a barátokra, se a tágabb értelemben vett családra, pláne nem a felületes ismerősökre. Olykor, ha van időm, kedvem nincs. Jobb egyedül.
Újabban, ha éppen nem dolgozok, bekucorodok a vackomra, és csinálom, mit sok évvel ezelőtt: olvasok.
Én úgy tudok minden kis eredménynek is örülni.
Miért kell mindig elrontania az örömömet?
Mióta újra hetente utazok Budapestre, sokan ismerőssé válnak a rendszeres utitársak közül. Van, akivel beszélgetünk is, van akivel csak szemváltással konstatáljuk, hogy lám ő is itt van megint.
Ilyen ismeretlen ismerős a Lány és a Kutya.
Hajszál pontosan érkeznek, határozottan lépegetnek a kijárat melleti padhoz.Ott a lány lerakja hátizsákját, és percre pontosan a vonat érkezése előtt 10 perccel elkezdi öltöztetni a kutyát. Lábára papucsokat húz, amit amaz együttműködve tűr. Előbb az első lábait adja oda gazdájának, azután a másodikat, mindig ugyanabban a sorrendben. Közvetlenül a vonat indulása előtt a megszokott tempóban elindulnak. A kutya kicsit csúszkál a váróterem kövén, de biztossá válnak léptei a peronon. A lány egy pillanatra se tétovázik. Mindenki mosolyogva nézi őket. Hajlamos vagyok azt hinni, - ilyenkor karácsony tájt - egy pillanatra a szeretet költözik a vasútállomásra.
Mennek a vonathoz, ki tudja milyen úticéllal a lány és a vakvezető kutya.
Igen, újra próbálkozok. Bár minden megváltozott itt, és nem érzem olyan otthonosan magam.
De, ma SÜT A NAP!:-)) tehát.....kalandra fel. Ha sikerül még visszatérek a blogterre!
Igen, írnék bejegyzést a blogomba.
Igen, írtam is.
Csak nem tudom feltölteni:-((
Valami "belőlem" megint a világot jelentő (nem deszkára), hanem modern megfelelőjére, a kamera elé kerül. Az amatőrfilmesek kérték el az irodámat, hogy egy filmjelenetet felvegyenek.
Megpróbálok ezentúl rendes blogot írni, mert egyik közeli ismerősöm azt mondta, hogy az én blogom nem is blog:( Nincsenek benne az érzéseim, olyan, mintha egy robot írná a bejegyzéseimet:-(((...és egyébként is minden írásom túl hosszú.
Semmi különös. Csak kipróbálnám ezt a műfajt, ha végre be tudnék lépni a saját blogomba:-)))
