A tele-kocsi miatt - a minap - útitársakkal jöttünk haza.Mivel Budapesten át kellett evickélni, szívesen befogadtunk három budapestit.Öt ember befér az autóba. Beszállás előtt felkínáltam a vezető melletti ülést az egyik hölgynek.- Miért üljek én előre? - kérdezte, és egyet csippent a szeme szűkebbre.
Hallgattam egy darabig, zavarban voltam, majd vagy ügyesen, vagy ügyetlenül kivágtam magam.
- Hogy mutasd az utat - válaszoltam hangosan. Magamban viszont azt gondoltam, azért, mert a te körméreteid überelik az enyémet, és hárman hátul már kényelmetlenül ülnétek.Mivel láttam, sértődés lenne belőle, ha tovább erősködnék, elfoglaltam a kényelmesebb helyet.
Érdekesek vagyunk mi nők. Inkább vállaljuk a kényelmetlenséget, csak ne kelljen elismerni, hogy bizony a másik valamivel vékonyabb. Megsértődünk, de legalább is rosszul esik, ha a tőlünk sokkal kevesebbet nyomó kolléganő panszkodik, hogy mekkora pocakja lett, mert egy-két hétig nem figyelt oda az evésére. Az üzletben mindig azt a ruhát szeretnénk felpróbálni, ami a manökeneknek készült, és szomorúan vesszük tudomásul a próbafülkéből kijövet, hogy a "nincs egy számmal nagyobb" kérdésünkre végig mér a kis aladó lány, és két számmal nagyobbat hoz.
Magam is évekkel ezelőtt, amikor újra divatba jött a kígyómintás pulóver venni szerettem volna egyet, mert nagyon tetszett. Csak sztrecs kivitelben volt. Visszadtam az eladónak, mikor előzékenyen bizonygatta, hogy ez mindenkire jó. Miért? Mert nem krokodilmintásat szerettem volna.

• Írta: mágnes
• Hozzászólások: 1 Hozzászólás RSS

Címkék: valamik